| A Pitbull:
A fajtát az Egyesült Államokban alakitották ki a19.század elején, az akkoriban fölöttébb népszerü kutya viadalok céljaira. Tökéletesen megfelelt arra a célra, amelyre kitenyésztették:egyesitette magában a kitartást, a bátorságot, a szivosságot, ügyességet és a harcos lelki eröt.Napjaink pit bullterierje erőteljes atlétikus állat. Fülét kurtitják de maradhat természetes állapotában is.
A fajta fő vonásai: Közepes termetü , izmos, erös csontozatú, hatalmas koponyáju, rendkivul erőteljes szées állkapcsú, kiállú pofacsontú és rágó izmuú, zömök de fürge és kitartó, jó mozgásu eb.
Szőrzete rövid,sűrű ,ényes, valamennyi elismert kutyaszinbe elöfordulhat.
Ideális marmagassága:43-48cm, súlya:25-30kg.
Mi a különbség a pit-bull és az amstaff között ?
Mivel ez a leggyakrabban elhangzó kérdés a laikusok részérôl, és evvel kapcsolatban hallani az önjelölt szakértôk által adott legtöbb téves magyarázatot, mindenképpen megéri részletesen tárgyalni ezt a témát.
Az 1890-es évek elôtt - mai nevén, fajtaként - nem ismerték sem az APBT-t, sem az American Staffordshire Terrier-t. Csak viadorkutyák voltak, melyeket kizárólag más kutyák elleni küzdelemre tenyésztettek. A cél a minél erôsebb, kitartóbb és a „game” tulajdonságot leginkább kifejezô egyedek kialakítása volt. Mivel ennek érdekében a fellelhetô összes alkalmas kutyát (régi típusú bulldogok, „half and half” ebek, terrierek, molosszoidok, stb. ) tenyésztésbe vonták, a legkülönfélébb mértékben keresztezve ôket egymással, igencsak szerteágazó keverékek láttak napvilágot. Ezeket a küllemükben és méretükben jelentôsen különbözô négylábú harcosokat rengeteg néven ismerték, várostól és tenyésztôtôl függôen. Ezt a heterogén masszát maga a harc tette egységesebbé néhány év, évtized alatt, mivel csak a legjobb fizikumú és legjobban küzdô egyedek maradtak életben és jutottak továbbtenyésztési lehetôséghez. A küzdôkutya-állomány újabb generációinak képviselôi így hamarosan hasonlítani kezdtek egymáshoz.
Az ideális társ- és munkakutya megteremtését célul kitűzôk ezekre a gladiátorebekre építkezve fogtak hozzá az új fajta kialakításához. Munkájukat a leghíresebb küzdôegyedekre alapozva kezdték meg, azzal a céllal, hogy megôrizzék a kompakt megjelenést és a hihetetlen fizikumot, ugyanakkor a kezdetektôl megkülönböztetett figyelmet fordítottak a jellem, a kiegyensúlyozott idegrendszer és a mindennapi feladatokra való alkalmasság kérdésére. A múlt század utolsó éveiben már önálló, a viadorebektôl teljesen elkülönült típust képviselt a küllemre és jellemre tenyésztett állomány, számos rajongót szerezve magának a városi kutyabarátok, de a vidéki farmerek, vadászok körében is. A célirányos tenyésztés során a kitűzött céloknak (ôrzô-védô munka, vadászat, állatterelés, stb.) megfelelôen ezek a kutyák a gladiátorkutyáknál jellemzôen nagyobbak és testesebbek (azaz némileg lassabbak), a fordulékonyságot biztosító ideális szikár felépítésnél árnyalatnyival zömökebbek lettek. Mondjuk ki: tulajdonképpen alkalmatlanná váltak a harcra! Mindazonáltal vannak nagyon nagytestű Pit Bull-ok is, akik még mindig ôseik hivatását űzik az arénákban. Ugyanakkor ne felejtsük el azt sem, hogy a - nagyon idézôjelesen mondva! - „elpuhult” kiállítási változat fizikálisan még mindig fényévekre van az összes többi fajtától.
Ezt a homogenizálódás útjára lépett társaságot próbálta önálló fajtaként elismertetni egy lelkes tenyésztôkbôl álló csoport. Mivel az AKC-nál elutasításra találtak, megalapították saját klubjukat, az UKC-t. Megkezdték a törzskönyvezést is, melyhez a fajta megfelelô elnevezésének az American Pit Bull Terrier-t találták. A fajta rajongóinak egy része viszont nem fogadta el a véres eredetre túlságosan is direkt módon utaló megjelölést, s ôk már kimondottan show-célokat is kitűztek. Távozásukat az UKC-ból különösen helyesnek ítélték, mikor ezt az általuk elutasított nevet a kutyaharc hívei is használni kezdték. A harmadik, bár tulajdonképpen legrégebbi tábor a küllemre való tenyésztést elutasította, és szintén önálló szervezettel állt elô: ez volt az ADBA. A Pit Bull nevet elutasító hívek ugyanakkor nem adták fel azon tervüket, hogy egy mindenki által elismert és elfogadott fajtát alakítsanak ki. Saját elnevezést találva és önálló klubot (STCA ) hozva létre, kitartó és lelkes munkájuk eredményeként végül elfoglalhatták helyüket a „polgári” fajtákat gondozó AKC-n belül.
Szóval, mi is a különbség? Ha sarkosan akarok fogalmazni, akkor azt is mondhatom, hogy nem sok: az amstaff pusztán küllemre és jellemre, azaz nem harcra tenyésztett APBT. Ezek szerint azokat a kölyköket, melyek két kedvencként vagy munkakutyaként tartott - azaz nem viador - Pit Bull párosításából származnak, már automatikusan amstaffnak kellene tekintenünk ? Természetesen nem. Az American Staffordshire Terrier csaknem nyolcvan éve önállónak tekintett és úgy is tenyésztett fajta. Gyökerei visszanyúlnak ugyan a Pit Bull-ig, de a célirányos küllemtenyésztés következtében rövid idôn belül jelentôsen eltávolodott ettôl az eredettôl. Ne feledjük, hogy az amstaff esetében sohasem volt jellemzô a harci arénákban való alkalmazás, mivel már kialakítását is éppen az ettôl való elkülönülés szándéka motiválta. Mára egyébként is csupán az APBT-k töredékét használják kutyaharcra, ugyanakkor az amstaffok száma világszerte messze felülmúlja rosszhírű rokonaikét. A dilettáns önjelölt szakértôk szerint viszont, akik „tudásukat” a bulvár- és pletykalapokból szerezték, minden erôteljes felépítésű, rövidszôrű középméretű kutya (így a Staffordshire Bull Terrier, de a tojásfejű Bull Terrier, a fehér színű Dogo Argentíno, sôt néha a boxer is) továbbra is: Pit Bull.
Akkor mi a helyzet azokkal az UKC-nál vezetett Pit Bull-vérvonalakkal, melyeket gazdáik - az AMST-hoz hasonlóan - immár száz éve elsôsorban küllemre és munkára tenyésztenek ? Ezen kutyák külseje és méretei gyakorlatilag azonosak a mai modern amstafféval, s legtöbbször még hozzáértôknek is nehézséget okoz megkülönböztetésük. Bizony, ez már fogósabb kérdés, bár az engedékenyebb UKC-standard ad némi támpontot, például a szôrzet és az orr színének tekintetében. Azonban éppen maguk az UKC-tenyésztôk hangoztatják, hogy kutyáik „igazi Pit Bull-ok”, amstaff beütés nélkül.
Ezzel meghúzzák a határvonalat a két fajta között ? Igen és nem. Ezek a tenyésztôk azt mondják, hogy az amstaff csak egy utóbb kitalált név ugyanarra az általuk tartott kutyára. Vallják, hogy ôk tenyésztik az eredeti vérvonalat, s az STCA, majd az AKC csak átkeresztelte az UKC-nál 1898. óta törzskönyvezett fajtát. A viadorkutyákat továbbnemesítve áldozatos munkával ôk alakították ki a XX. századi tökéletes használati fajtát, a Pit Bull Terriert. Hitvallásuk természetesen nem a viadalok felvállalásán alapszik, sôt éppen ellenkezôleg. Határozottan fellépnek a kutyaharc ellen, ugyanakkor úgy tartják, hogy a Pit Bull az igazi, eredeti fajta.
Újabb fejtörést okoznak viszont azok a tenyésztôk, akik kutyáikat az AKC és az UKC törzskönyveibe is bevezettetik. Ez azt jelentené, hogy ezek az egyedek egyszerre (küllemre tenyésztett) Pit Bull-ok és amstaffok is lennének ? Ezen a ponton az eltérés már tényleg csak árnyalatnyi, az eljárás magyarázata viszont roppant egyszerű. A nagy, magukat világszervezetnek tartó kluboknál ugyanis az a bevett gyakorlat, hogy kiállításaikon csak az általuk bejegyzett kutyák vehetnek részt. Néhány tenyésztô csak azért jegyezteti be kutyáit mindkét szervezetnél, hogy mindkét klub kiállításain indulhassanak. Ezeket az egyedeket „dual registered”, azaz „kettôs bejegyzésű” kutyáknak hívjuk. Az egyik leghíresebb mai tenyészet, amelyik folyamatosan ezzel az eljárással él, a jól ismert Sierra Kennel Kaliforniában.
Ez is mutatja, hogy a múlt század végének viadorkutyáiból kinemesített show-egyedek kétféle néven futó változatai, vagyis az UKC-pit bullok és az AKC-amerikai staffordshire terrierek tulajdonképpen - mármint a nevükön kívül - nem különböznek egymástól. Közös eredetük, illetve a mindkét szervezetnél prioritást élvezô nemes tenyésztési cél eredményeként fennálló megtévesztô hasonlóságuk indokolja, hogy ne unokatestvérekként, hanem egyenesen ikrekként beszéljünk róluk. Noha vannak, akik úgymond az amstaff érdekében ezt kikérik maguknak, én azt vallom: nem kell szégyellnünk ezt a rokonságot! Szégyenkezésre inkább azoknak van okuk, akik kutyáikat fajtától függetlenül nemtelen célokra használják, vagy egyszerűen csak képtelenek megnevelni azokat.
Másik oldalról viszont - az amstaff és a tipikus ADBA-pit bull terrier között - hol halványabban, hol határozottabban, de mindenképpen meghúzható a választóvonal. Ennek a vonalnak a „vastagsága”, illetve megléte csak a hozzászóló szaktudásán múlik. Sok dilettánssal ellentétben kijelentem, hogy nem lehet szín, méret vagy súlyadatok alapján dönteni! A fejtípus megítélése viszont, noha a két fajta koponyája felépítés szempontjából csaknem azonos, már meghatározó lehet. Az átlag pit feje ugyanis kevésbé elegáns, stoppja legtöbbször kevésbé kifejezett, s homloka is keskenyebb. Azonkívül a kutya egésze által keltett benyomás is döntô: az amstaff ugyanis tükröz egyfajta „telivérséget”, ami az évtizedekkel ezelôtt megállapított standard alapján folyó tenyésztésnek köszönhetôen alakult ki. Ezt azonban az „unokatestvérnél” - anélkül, hogy az ADBÁ-s Pit Bull-okat bántani akarnám - általában hiába próbáljuk megérezni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
